Géczi Erika - Úton vagyok

EmÜres az út, társam a csend,
Dvelem már nem tart senki Emsem.
DMa már csak szép csendesen Glépek, ballagok,
EmDe még úton vaHmgyok, te is láthaEmtod.

EmMég mindig csábít, hív a táj,
Dmég int felém a napsuEmgár.
DPedig már megváltoztak Grég a vároDsok,
DDe az emléke él,
csak a Gszép emléke Dél.;
Mitől Cvolt olyan szép Hmnekem, csak én tuEmdom.

Látod már megint indulok,
egy helyben állni nem tudok.
Pedig már egyre többször elfáradok;
De még úton vagyok, te is láthatod.

Tudom, nem várnak barátok,
ismerőst már nem találok.
A régi utcákat sem találom én, mondják:
Lebontották rég,
látod, szétesik a kép.
Csak a dalom emlékszik rá jól tudom.

GHol az a bódé, ami a Dsarkon Emállt,
Gvirágot senki sem Dárul Emmár.
GÜresen ásít a DkávéEmház.
Vajon Cmért fáj nékem úgy ez a váltoEmzás?

De mégis csábít, hív a táj,
még int felém a napsugár
Tudom, hogy egyre többször elfáradok,
de még úton vagyok, te is láthatod.

Hol az a bódé, ami a sarkon állt,
virágot senki sem árul már.
Üresen ásít a kávéház.
Vajon mért fáj nékem úgy ez a változás?

Üres az út, társam a csend,
velem már nem tart senki sem.
Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,
De még úton vagyok, te is láthatod.

Szótlanul lépek ballagok ...

Kormorán - Kell még egy szó

Kell Ammég egy Cszó, mieDmlőtt menEnél,

Kell Ammég egy öleClés, ami Dmvégig elkíEsér.

Az Fúton majd Cnéha, Dmgondolj reEám,

Ez a Amföld a tiCéd, ha Dmelmész EvisszaAmvár.

Nézz rám és lásd, csillagokra lépsz.

Nézz rám tovatűnt a régi szenvedés.

Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény.

Tudod jól hova mész, de végül hazatérsz.

Refr:

FSzállj, Fszállj! AmSólyomszárnyán,

DmHárom-hegyen Amtúl.

FSzáll, Fszállj! Én Amvárok rád,

Ahol Dmvéget ér az Eút.

Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába

Az a hely, ahol élsz, világnak világa.

Az égig érő fának, ha nem nő újra ága.

Úgy élj: Te legyél, virágnak virága.

Refr:

Nézz Amrám, s ne íCgérj

nézz Dmrám: sose Efélj

Ha nincs Amhely, ahol Célj:

Dmindulj EhazafeAmlé.